Fekete Sereg - Jogi tévedések és a Média

Hogyan ítélkezzünk avagy az elítélés monarchiája

FELHÁBORODÁS


Nagyon sok olyan cikket olvastam az utóbbi időben, ami még engem is mint újságírót felháborított, már csak azért is mert rá kellett jönnöm mennyi sokat hordunk is mi össze a jó cikkért és nem halljuk meg az igazságot.

Van egy internetes portál "sogorom a zugyügyvéd címmel". Az emberek írnak, fórumoznak, véleményt nyilványítanak.

Idézek:

"Miközben a büntető jogrendszerünk egyik legmegkérdőjelezhetőbb intézménye az előzetes letartóztatások jelenlegi gyakorlata, és alig lehet alternatív megoldásokat kijárni, mintha a rendörség direkt arra játszana, hogy a házi őrizet miért nem biztonságos megoldás."

A hozzászólok teljesen kikelve magukból felháborodtak, mert M Róbert megszökött és nem tettek rá karperecet, mert ez egy hatalmas bűnőző!Ugyan már, hagyjuk ezt!

Miért is nem ellenőrizték, hogy megszökött, sajnos ebben kivételesen a rendőrök nem hibásak, kevés a rendőr sok a feladat! Miért engedik 3 év után haza háziőrizetbe az előzetes letartóztatásban lévőket, mert a törvény így ítélkezik,de miért is nem lehet 3 év alatt lezárni egy ügyet? -mert kapzsi a jog, több ügyet összevág még olyat is amit nem kellene,ami teljesen felesleges és kisebb perben már rég lezárult volna.

Volt olyan vádló személy, aki tudta mit tesz, hogyan lehet M Róbertet elkaszálni még jobban. Tudni kell kijátszotta és a bíró talán úgy nézett ki, hogy egy csalónak adott igazat.

Miért is kellett ezt a pert ide tenni, teljesen felesleges volt, hamarabb lezárult volna és nem akkora ügy volt ami miatt nem mehetett volna tovább az ügy, mondjuk egy tyúkper lehete volna. Emiatt az ügy miatt meghúrcoltak egy ügyvédet, akit is fel is mentettek és elvesztette közben  3 év alatt mindenét!

Móri gyilkosok igen azok bűnőzők, előre kitervelt barát gyilkosság az is, testvér, férj gyilkosság az is!

Aki nem ölt és nem fogott fegyvert és igazából semmit nem tudtak bizonyítani, kapott 8-10-12 évet, gyorsan bűnszervezetet kreáltak mert tudták, hogy ha nem teszik, akkor csak a felét kapják és akkor mi lesz kedves bírák?

Először is a hozzászólók többsége nem tudja az igazságot, csak amit az újság, az ügyészség összehordott és ami alapján ítéltek, de a bizonyítékokra senki nem volt kiváncsi, mi is történt valójában?

Megszökött igen, de aki nem, aki kivárta mert nem érezte magát akkora bűnösnek, hogy 10 évet kapjon az meg jól megszívta. Senkit nem érdekelt az igazság, a jegyzőkönyvek , a lehallgatás, a bizonyítékok.

Miről is beszélünk mi?

Szólok azokhoz a kedves emberekhez, hogy nem kell mindent nekünk újságíróknak, a jognak elhinni, az ügyészek mindig a legrosszabbat feltételezik, igaz ez a dolguk, de nem érdekli őket az igazság, ha ítélünk akkor úgy ítéljünk, hogy az bizonyított legyen és megdöntethetelen!

Magyarország jogrendszere nem a tisztességről szól!

Nagyon sok véleményt fórumot olvastam a napokban a Fekete Seregről.

Maffia és egyéb kellemes felemelő jelzőkkel megáldva, felháborodtam és háborodom az emberek butaságán, hogy milyen hiszékenyek és ítélkeznek! Igaz ők csak a híreket hallják, nézik, olvassák.

Butítja őket a média!

Az oldalon van egy hirdetés- Emberi Jogok! Van neked (még) ilyen? Kérdezem kinek van, van joga egy embernek, aki annyi évet kap mint egy gyilkos vagy még többet és nem gyilkolt, nem követett el olyan mélységű bűnt, hogy egész életére tönkre tegyék. Bűnt követtek el sokan közülük, de nem öltek!

Tudták, hogy egy elítélt napi kerete a börtönben 8000,- Ft, amit az adófizetők pénzéből vonják el?

A bűnöst büntetni kell! A mérték és az évek nem mindegy!




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 6
Heti: 13
Havi: 19
Össz.: 5 312

Látogatottság növelés
Oldal: Felháborodás
Fekete Sereg - Jogi tévedések és a Média - © 2008 - 2024 - jogitevedesek.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »